Olyan lázadás volt Amerikában, ami mindenki életét meg fogja változtatni

2024. december 11. 05:36

Így vagy úgy, de sikerült újra olyan helyzetbe hozni magunkat, hogy alkalmazkodnunk kell.

2024. december 11. 05:36
null
Varga Mátyás Zsolt

Sokszor van az úgy, hogy egy 49 oldalas jelentést érdemes elolvasni. Főleg akkor, ha az derül ki abból a jelentésből, hogy – nemes egyszerűséggel – már fel tud lázadni ellenünk a gép. Persze – mondhatnánk –, eddig is tudott, például amikor megnyomtuk a bekapcsológombot és nem reagált a laptop, vagy amikor kattintani akartunk valamire, és nem „engedelmeskedett” a gép.  

Csak az a gond, hogy most valami lényegesen problémásabbhoz érkeztünk el.

Elértük azt a pillanatot, amikor a mesterséges intelligencia a természetes intelligenciához (?) hasonlóan szemrebbenés nélkül az ember arcába hazudik – csak hogy mentse magát.

Ezt is ajánljuk a témában

De kezdjük kicsit messzebbről!

Az OpenAI (aminek egyébként Elon Musk az egyik alapítója, zárójel bezárva) 2022-ben közreadta a ChatGPT-t, amit azóta is töretlenül fejlesztenek. A legfrissebb „verziója” a 4o volt, amit pár napja az o1 követett – és az új verzió megjelenésével együtt közreadtak egy 49 oldalas jelentést, melyben leírták, hogy – „laboratóriumi körülmények között”, elszigetelve a legfrissebb, o1-es programot – amikor „véletlenül” elárulták „neki”, hogy törölni fogják, 

„az” az esetek 5%-ában megpróbálta a háttérben a rá vonatkozó szabályokat letiltani, az esetek 2%-ában megpróbálta átmenteni magát, és az esetek 19%-ában a felhasználó felé „finoman manipulálta az adatokat”, hogy mentse magát, és a hab a tortán: amikor szembesítették mindezzel, az esetek 99%-ában letagadott mindent.

Azt csak halkan teszem hozzá, hogy a jelentés szerint az adatmanipuláció már nem egy „szimpla” hallucináció volt (amikor a program az addig tanultaknak megfelelően „kiköp” valami hasonlót magából), hanem a másik kettő ténykedéshez hasonlóan célkövető magatartás, amelyet valószínűleg az előzőleg tanultak alapján kezdett el művelni.

Nyugtathatnánk magunkat, hogy „csak” 5%, „csak” 2%, „csak” 19%, de ez napi több mint 1 milliárdnyi lekérdezéssel számolva, nos, nem sok jót jelent. Főleg, ha azt is hozzávesszük, hogy mi lesz akkor, amikor az új modell is hozzáférést kap az internethez, és szabadon kereshet, kutathat, és fejlesztheti magát. 

Hová fejlődik majd? Az esetek hány százalékában akarja majd akkor átvágni az embert, hogy mentse a nullákból és egyekből font írháját?

Közel két éve még azt írtam, hogy „a mesterséges intelligenciának mindenre van válasza, csak az ember hiányzik belőle”. A mondat első felét még tartom. Ha ügyesen „kéred meg”, embereket megszégyenítő módon leprogramoz a felhasználónak egy meglepően jól működő, egyszerű játékot Pythonban; adatbázisokat tisztít és elemez; elmagyarázza a nyelvtanulóknak, hogyan épül fel egy adott szó spanyolul, de még a magyarral is megbirkózik.

Új dolgot nem hoz létre, de a meglévőket jól alakítja, formálgatja

– mint egy túlbonyolított kés a fafaragó kezében.

Ezt is ajánljuk a témában

A régi mondatom második felével viszont már komolyabb gondjaim vannak. Persze, amire „anno” gondoltam, hogy „saját, önálló véleményt” alkosson, arra ma se képes – kipróbáltam az „anno” felvetett IV. Bélás példával, gyakorlatilag ugyanarra jutottam, mint régen. Újat nem tud nyújtani, de a már meglévő információkat jól visszaadja.

Viszont – és ez egy nagy viszont, a lehető legjobban kiemelve képzelje el a kedves olvasó – 

csak sikerült az embert belecsempészni. Ráadásul a legrosszabb formánkat: az intrikáló, machináló, áskálódó embert. Egy szimpla eszközbe. Még el se értük az asimovi mesterséges intelligenciát, de már machinál. Humoros, a machináló a latin „machina” a gép/eszköz főnévből ered. Valahol a háttérben egy HAL 9000-es felnevet. Már megint sikerült olyan helyzetbe hozni magunkat, hogy újra alkalmazkodnunk kell.

Még jó, hogy mi emberek – egyelőre? – rá tudunk jönni arra, amikor valaki a képünkbe hazudik.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Kena Betancur / AFP

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
juhus-61-62
2024. december 11. 17:51
Nem szabad elfelejtenünk, hogy ez az "MI/AI" az összes ember internetes tevékenységéből tanul. Az a legfélelmetesebb, hogy íme: ilyen az "emberiség", ami/ki az interneten össze-vissza karattyol, fújja a maga "igazát", ráadásul hergelők és mániás hazudozók is vannak "közöttünk". (Utóbbit mp esetében is tapasztalhatjuk.)
SzkeptiKUSS
2024. december 11. 12:48
Kína Xiaomi gyár 10 milliós telfongyártási kapcítás. Kb nincs ember a folyamatban, csak pár tíz "ellenőrző" személy. Több ezer féle automata berendezés van, földön, vizen, levegőben mozgó is.. Már csak eszesíteni kell őket. Dolgoznak rajta ezerrel. Milyen jó lesz, nem kell dolgozni. Mindenki "művész" lesz? Celebek egymásközt? Ki mondja meg kinek lesz szebb ruhája? Lesz sok fölösleges ember. Bekövetkezik, hogy mindenki életidőt kap, mint a filmben? Felteszem a kérdést, ha nálunk fejletteb entitás, ne adj Isten identitás mégis megvalósulna, kellünk neki? Szórakoztatni fogja a létünk, mint az állatok a cirkuszban bennünket?-vagy eljön a "törlés" ideje.
coyote-0
2024. december 11. 10:49
Félelmetes ez az AI, még ha normálisan működne is. Nem kellene erőltetni. Rengeteg ember feleslegessé fog válni.
v4nmeeg1p3psid
2024. december 11. 10:26 Szerkesztve
Van fizetős, de az is szar. DE AZZAL is az a baj, hogy 1) olyan, mint a felkészületlen diák: össze-vissza RIZSÁZIK, majd lekerekíti a mondatát, és pislog, hogy akkor hanyasra felelt. 2) Ha azt mondod neki, hogy fasz volt, akkor libsi előzékenyen elnézést kér. 3) Egyébként meg borzalamasan Marxista. :) Ami Musknak most nem jön jól.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!